Kislányom, Emese Csenge diagnózisa alapján autizmussal és kevert specifikus fejlődési zavarral él. Finom – motorikai problémákkal küzd, és mivel csak nyomtatott nagy betűkkel tud írni, számítógépen dolgozik. Ettől függetlenül nagyon szeret rajzolni, különböző technikákat használni. Nem volt ez mindig így. 4-5 éves koráig korának megfelelő ütemben és módon haladt kézügyessége is kétkezesként. Aztán ” történt valami a ceruzával “. Hosszú ideig nem, vagy nem szívesen vette a kezébe, és még a papírvágó ollótól is félt. Néhány éve rajzol újra. Meséket olvas és ír, és talán az ő elképzelt mesevilágát is papírra veti. Sokat ügyesedett, büszke vagyok rá, mert Ő maga is akarja, hogy fejlődjön. Azzal, hogy megmutatom a képeinek egy részét, támogatni és segíteni szeretném azzal, hogy az ő alkotásai is szépek és értékesek. A képeknek számomra eszmei értéke van, pénzben nem kifejezhető. A digitálisan letölthető rajzok jelképes összegért való megvásárlásával, önbizalmát növelik, fejlődését, tanulmányait és céljaink megvalósulását segítik, amit ezúton is hálásan köszönünk!
Kategóriák
Szűrés ár szerint
Zsanna Konyhája Nyitva tartás:
Hétfő: 10.00-13.30, 16.00-18.00
Kedd: 10.00-12.30, 15.30-18.00 Szerda: 10.00-13.30, 16.00-18.00 Csütörtök: 10.00-12.30, 15.30-18:00 Péntek: 13.00-19:00
Szombat: 09.00-19:00
Vasárnap: ZÁRVA!
Blog
- Autizmus (1)
- Uncategorized (1)
Legutóbbi bejegyzések
- (nincs cím) április 1, 2023
- (nincs cím) április 1, 2023
Legutóbbi hozzászólások
- (nincs cím) április 1, 2023
- (nincs cím) április 1, 2023
Archívum