A karantén ideje alatt, nem egyszerű körülmények között, kihívásokkal, küzdelmekkel és örömökkel teli jött létre a vállalkozás, több tevékenységi körrel. A Facebook boltban vagy csoportokban értékesített nagykereskedelmi üzletek termékei mellett és egyre inkább helyett bízom benne hamarosan Zsanna Boltjában átveszik a helyet a Zsanna Műhelyében, vagy kislányomra várakozva, vagy Zsanna Konyhájában “ráérős időben”, 2 hamburger között készülő kézműves apróságok, ajándéktárgyak. Így a mi webshoppunk nem egy a szokványos webshop a sok közül, ahol nem csupán mindent mindenhol kapni lehet népszerű termékek lesznek elérhetőek. Bízom abban, hogy lesznek olyan vásárlóink, akik nem is a bárhol, bármit megkapható üzleteket, termékeket keresik, és mi pedig feltudunk építeni egy egyedi, csak ránk jellemző üzletet, Zsanna Boltját, a mi családi webshopunkat. Vannak még hiányosságok, de talán így is bepillantást nyer mindennapi életünkbe, vállalkozásunkba, mely a Zsanna – Line fantázia nevet kapta. Mint egy fonalra, a szeretet fonalára ” felfűzve ” élünk és dolgozunk. Arra törekszünk, hogy minden kihívás ellenére, a tőlünk telhető legjobb módon, ahogyan korábbi munkám során is a legjobb szándék és tudásom szerint a vásárlóink, vendégeink, ügyfeleink rendelkezésére álljunk, formálódjunk, fejlődjünk és alakuljunk. Többes számban beszélek, mert a Kislányom az ” Üzlettársam “. Nélküle, az Ő megértése és támogatása nélkül nem menne, hiszen jelenleg a saját otthonunk, a közös életterünk a munkahelyünk is, ami megváltoztatta a mindennapokat is. Ha teheti valóságosan vagy online látogasson el hozzánk! Rendeljen egy finom ételt, vásároljon termékeinkből, bízza ránk dokumentumának szerkesztését, nyomtatását.
Kategóriák
- ONLINE TURI (49)
- TANSZEREK (61)
- ISKOLATÁSKÁK és HÁTIZSÁKOK (6)
- TOLLTARTÓK (13)
- UZSONNÁS DOBOZ / TÁSKA / KULACS (9)
- TISZTASÁGI CSOMAG és TORNAZSÁK (4)
- KÉSZSÉGFEJLESZTÉS (19)
- Könyvek (16)
- Bolhapiac online (5)
- Irodaszerek (19)
- JÁTÉKOK (6)
- KREATÍV és HOBBI (20)
- SZÉPSÉG és EGÉSZSÉG (12)
- ÜNNEPEK (30)
- PARTI KELLÉKEK és DEKORÁCIÓK (20)
- Csomagolás (2)
- Kézműves termékek (10)
- Akciók – Kedvezményes ajánlatok, kiemelt termékek (2)
- Adomány (9)
- Kincsvadászat online (1)
Szűrés ár szerint
Blog
Legutóbbi bejegyzések
- Mit vigyünk uzsonnára – és mibe csomagoljuk? 🍎 augusztus 26, 2026
- Mi hiányzik még az iskolatáskából? – Az apró tanszerek, amelyek könnyen lemaradnak a listáról augusztus 23, 2026
- Iskolakezdési és technika csomag – mit válasszunk? augusztus 18, 2026
- Milyen tolltartót válasszak? augusztus 16, 2026
- Milyen iskolatáskát válasszunk? augusztus 15, 2026
Legutóbbi hozzászólások
- Mit vigyünk uzsonnára – és mibe csomagoljuk? 🍎 augusztus 26, 2026
- Mi hiányzik még az iskolatáskából? – Az apró tanszerek, amelyek könnyen lemaradnak a listáról augusztus 23, 2026
- Iskolakezdési és technika csomag – mit válasszunk? augusztus 18, 2026
- Milyen tolltartót válasszak? augusztus 16, 2026
- Milyen iskolatáskát válasszunk? augusztus 15, 2026
Archívum
Szállítás és fizetés




